Caracas Privát

Ezt a Karácsonyt Apósonál töltöttük Cumanában. Ilus Anyukája, Nővére Sandra és az Ő kisfia Yhammil is jött. Cumaná egy keleten lévő város, ami a tengerparton, hegyek közelében fekszik. Ez itt Apósom, Felix Molinet háza:

Belülről sajnos nem volt túl konfortos már ami a gyerekeket illeti.

Úgyhogy amikor az idő engedte és nem máshol csatangoltunk, akkor ezt csinálták:

Voltunk szép helyeken, mint például egy folyóparton és tengerparton fürdeni:

vagy itt egy ismerős család házában:

De sajnos általában a város csalódást keltő volt. Elvileg elég nagy hely és a túrizmus is fejlett, de ez annyit jelent a gyakorlatban, hogy fallal körülvett drága hotelek vannak a tengerparton, azon kívül pedig még a venezuelai mércével is elhanyagolt és fejletlen város. Legalábbis az amit láttunk belőle. Bizonyára vannak még helyek amiket nem láttunk. Szóval alacsony házak, sok-sok "nyomornegyed". A történelmi részek lerobbantak, kultúrális élet, vagy egyáltalán éttermek nem nagyon vannak. A város telis tele van lepukkant, 40 éves autókkal amik benzintől és olajtól bűzlenek. Általában ez az országrész elhanyagoltnak, kulturálisan visszamaradtnak tűnik. Apósom is nagyon kényelmesen eléldegél a félnomád körülményei között, és sajnos nagyon jellemző az erőforrások pazarlása. A slagból a ház mögött folyamatosan jön a víz. Sose zárják el. A villanykörték is a ház körül folyamatosan égnek. Nappal is. Nincs is kapcsoló rajtuk.

Nade amit jó volt látni az Molinet földje a ház fölött a hegyoldalban. Gyümölfái és más gyökérszerű zöldségei vannak. Van ott mangó, citrom, papaya, chirimoya, guanabana, banán, yuca, ocumo, szóval szinte csupa olyan dolog, amiről otthon még csak nem is hallottak. Ez a föld is kicsit el van hanyagolva, mert nagyon viszeresedik a lába és már nem tud annyit feljárni mint régen, de még mindig impozáns. Itt szomszéd gyerekek segítenek összeszedni néhány gyümölcsöt:

ez banán

ez mangó

ez pedig a yuca (egy gyökér)

Az összes képet itt tudod megnézni:

http://indavideo.hu/profile/camburpinton

Gyorsjelentés:

Mostanában nehéz idők járnak ránk. Sokat túlóráztam kínai projektek miatt, néha hét végén is. Párszor éjszaka is dolgoztunk. A cég jövője közép távon szép, mert úgy tűnik meg fogjuk vetni a lábunkat kínában, és amit én csinálok, a vizualizációnak kedveznek a lehetőségek, de most rövid távon a cég jövője mégis kétes. Ugyanis éppen nincs olyan projekt, amit fizet, és a cég kifutott a tartalékaiból. Lehet, hogy egy darabig fizetés nélküli szabadságra kell mennünk. Hát ezért is dolgozunk most olyan sokat, hogy ez ne így legyen. Ha mégis így lenne, akkor én meg azt az időt majd arra fogom fordítani, hogy tényleg sínre rakjam a vizualizációs üzletrészt, és az egy független bevételi forrás legyen a cégnek, a távolabbi jövőben, meg hogy én magam is szabadúszóvá válhassak.

A másik újdonság, ami már sokkal kellemessebb, hogy Nani kb 3 hete elkezdett járni egyedül, ami nekünk nagyon sok römet jelent. Leszámítva, hogy futkoshatunk mostantól utána, de már nem is kell cipelni mindig mindenhova. Nagyon aranyos, és még mindig meglepődünk amikor reggel nem kimészik a szobából, hanem kisétál. Itt vanak videók:

http://indavideo.hu/video/Nani_jar_1
http://indavideo.hu/video/Nani_jar_2
http://indavideo.hu/video/Nani_jatszik

Már több mint egy hónapja bölcsödébe is jár. Ez egy magánbölcsi. Az épület nem olyan jó, de úgy tűnik szakmai szempontból elég jók. Legalábbis nekünk tetszik. A legnagyobb baj az vele, hogy Ilus munkahelyéhez van közel, ami azt jelenti, hogy reggel pont a csúcsforgalomban kell két órát metróznunk hogy elvigyük. Ez borzalmas. Tülekedés, stb... Ehhez pedig reggel 4-kor kell kelnünk, hogy összekészüljünk, és legkésőbb 6-kor elinduljunk, hogy 8-ra beérjünk vele. Ilus 3-kor hozza el, és 5-6 ra otthon vannak. Én meg este 8 után érek haza általában. Szóval ez így hosszú távon fenntarthatatlan, erre kellett rájönnünk. Van pár opció, hogy hogyan változtassunk. Ez majd jövőre lesz.

Itt volt egy hónapig majdem a bátyám. Nálunk is lakott, meg az intézetben, ahol anno dolgoztam. Nagyon kevés időnk volt rá sajnos pont ezalatt az idő alatt amig itt volt. Azért rajtunk keresztül jobban belelátott az itteni kultúrába, mint más Dél-Amerikai országok kultúrájába, ahol nem ismert senkit személyesen. Elvileg ma érkezik vissza Melbourne-be egy három hónapos, Latin-Amerikai körutazásról.

Végre kezd a lakásunk hasolítani arra, amit elgondoltunk már vagy két évvel ezelőtt. Persze mindig van benne rengeteg hiányzó részlet, de az elmúlt héten nagy előrehaladás történt. Az asztalosok meghozták és beszerelték a nagyszobába a pódiumot, amit terveztünk. Ez olyan, hogy a tetején lehet ücsörögni, feküdni, stb... cipő nélkül. Lehet rajta enni, mert egy alacsony asztal is készült hozzá, valamint alul üres és tárolóként is funkcionál. Ezzel szemben egy számítógépek való asztalt és ezek közé könyvespolc került, ami alatt végig lámpák vannak, amik végre fénnyel árasztják el az amúgy mindig nagyon sötét nagyszobát. A konyhába már régebben megjöttek a szekrények ajtajai, viszont most neonlámpákat szereltem a fölső pult alá. A kézmosó-fülkébe pedig végre teljes tükröt vágattunk és fölé is rendes lámpa került. Ez azok tudják igazán értékelni, akik már jártak itt, hogy ezek igen jelentős előrelépést képviselek. A lenti gyűjteményben először csak művészi képeket láthattok a hálószobákról, és a végén lesznek képek a pódiumról, konyháról és kézmosó-fülkéről.

Voltunk vasárnap a tengerparton. Én szokás szerint leégtem, Danna viszont szokásától eltérően megbetegedett. Láza lett a strandolás után. Valószínűleg már bújkált benne valami.

Nagy hullámok voltak, amiket imádtam, csak mire lejutt és hazajut az ember, az azért fárasztó. Képek:

Fölraktam az Indafotora a látogatás képeit. Itt vannak ízelítők, de többet találsz, ha ellátogatsz az Indafotóra.

Aki nem tudja: augusztus-szeptemberben közel másfél hónapot Magyarországo töltöttünk látogatóban. Hárman mentünk: Danna, Ilus és én.

Tudom, hogy vakációzni valahol és élni ugyanott nagyon más, de nekünk most nagyon jó benyomást keltett Budapest, habár sokan panaszkodnak rá. Kifejezetten szép, rendezett, tiszta és a legjobb az, hogy este lehet sétálni az utcán gyerekkel. Nem kell félni, hogy kirabolnak.

A visszaút egész jó volt. Danna jobban viselkedett mint vártuk és mint a többi gyerek körülöttünk. Ezen kívül sem volt semmi gond. Engem viszont a megérkezés harmadnapján egy súlyos nátha döntött le. Ez szervezetem első reakciója a városra. :) Amúgy még fura, hogy itt vagyunk, és hogy az emberek nem magyarul beszélnek.

Itt Venezuelában a Húsvéti ünnep nem csak egy hétfőre korlátozódik (szerencsére :) hanem az egész, azt a bizonyos hétfőt megelőző hétre. Hivatalosan ugyan csak a csütörtök és a péntek az ünnepnap, de sokan az egész hetet "kiveszik". Most mi is kivettük az egész hetet és elmentünk meglátogatni Antonieta (Danna keresztanyja) családját, akik ilyenkor összejönnek a valerai házukban.

A család csupa (villamos)mérnökökből és orvosokból áll, ugyanakkor buddhista meditálók mind. Nagyon érdekes kombináció, és érezni bennük, hogy többek mint egy átlagos család.

Repülővel mentünk

Nekem nagyon tetszett a hely klímája. Kicsit melegebb mint Caracasnak az a része ahol lakunk, így éjszaka is pont jól, rövidnadrágban lehet csavarogni, de még nem túl meleg. Voltunk egy hévizi strandon is, ahol rettentő meleg volt a víz. Az otthoni török fürdőknél tuti melegebb. Másnap meg egy hegyi patak vízeséséhez mentünk "lehűlni", mert az bezzeg jó hideg volt.

A hely egy eléggé baszk hangzású falu közeléban volt. A falut úgy hívják, hogy Eskuke. Ott lehetett kapni az Isten Kenyerét (Pan de Dios)

Végül a család nagyobbik fiát, Donato-t mentünk megkeresni Barinasba. Az már a síkságon fekszik, és ennek megfelelően fullasztóan párás és meleg. Sokat nem láttunk belőle, mert csak egy éjszakáig maradtunk, viszont láttuk Chávez "házát", az elnök ugyanis ebből a városból való. Azaz azt a házat ahol az anyja lakik, állítólag. Ugyanis más szerint meg csak egy szimpla gyártulajdonos lakik abban a bizonyos házban. Semmi különös amúgy, csak a fal látszik, de fotót nem tudok mutatni, mert azt a két fotót, amit készítettem a házból kivágódó titkosrendőrök letöröltették a gépről. :(

Az út Barinasba az Andok csúcsai közt (páramo) vezetett. Az ország zöldségtermelő vidékei között jutottunk föl a 4100m-e Pico del Ágilá-ra. És meglátogattunk egy hatalmas tengerszemet. Ott már igazán hideg volt, de fantasztikusan élesen süt a nap. Nem tudok, hogy magassági betegség volt-e, de nekem fájt a fejem, miközben jöttünk lefelé. Ilusnak meg hányingere volt.

Valera is már a hegyek között fekszik, de még nem túl magasan. És állítólag Ilus családja apai ágról onnan származik. Ilus vezetékneve Valero, azaz Valero-i.

A teljes albumot itt tudod megnézni:

2011. január 4.

Szilveszterkor Pro Patriába mentünk az anyósomék házába ünnepelni. Anyósom és a nagymama elmentek Kolumbiába (Cartagénába), az ottani családot látogatni. A nagymama ott is marad már végleg valószínűleg. Azért mentünk mégis, mert itt ahol mi lakunk karácsony/szilveszterkor elszabadul mindig a pokol. Reggelig tartó zene több helyről a szomszédból olyan hangerővel, hogy rezeg az ágy alattad, és közben akkora petárdákat durrogtatnak amik egy vacakabbul megépített kalyibát biztosan összedöntenének. Itt így "ünnepelik" még a karácsonyt is.

Azért is mentünk oda, mert ott viszont Yhammil-ra Ilus unokaöccsére, az én keresztfilyamra kellett vigyázni, mert az anyukájának (Ilus nővérének) dolgoznia kellett szent este is, és 31 éjszaka is. A volt Hilton hotel parkolójában nála kell befizetni a parkolási díjat. Egy kuszlikban ül rotációs időbeosztásban. Szóval vannak még szar melóhelyek. :( A gyerekeket kb 11-re sikerült is elaltatni. Mi még megvártuk az éjfelet és fölmentünk a tetőre, hogy onnan nézzük meg a tüzijátékot. Ez semmi hivatalosat nem jelet persze.

Az emberek már jó előre spórolnak, hogy ilyenkor minél több rakétát vegyenek. És tényleg egész komoly rakéták is mentek fel az égre, pedig mi a "nyomornegyed" közepén voltunk. Mellesleg lélegzetelállító a hegy tetejéről nézni, hogy a környékbeli összes hegyoldaláról egyszerre lőnek. Kicsit az iraki háború esti felvételeire emlékezetett, amikor Bagdadot bombázták és a légelhárító ágyúk világították be az eget. Pont ezen gondolkodtam, amikor konkrétan valaki lövésekkel üdvözölte az új évet. Pisztoly sorozatok. Najó, ezt még megszoktam. Sajnos egész gyakran hallok ilyeneket még a mi környékünkön is, de egyszer csak géppisztoly sorozatokat is hallok! Éljen az ünnep! Fogalmam sincs összesen mennyi pénzt lődöztek el tüzijátékkal az úgynevezett szegények az ünnepek alatt, de az biztos, hogy vagyonokat. Ezért is kezdem egyre inkább látni, amit amúgy is mondogatnak sokszor, hogy ez az ország nem azért szegény mert nincs pénz...

2011. december 16.

Hétfőn volt a szokásos karácsonyi ünnepség a főnököméknél. Nagyon szép és nagy házban laknak. Danna jól viselkedett, sokan kézbe vették és nem panaszkodott (mint azelőtt). Viszont a nagy nyüzsi miatt nem tudott aludni. Ilussal felmentek az elmeletre, ahol csönd volt. Többször is sikerült elaltatni, de mindig felébredt. Én is felmentem végül és vagy egy órát énekeltem neki, de Ő már gyanakodott, és még csak nem is pislogott, nehogy elaludjon. Hazafelé a kocsiban aztán elaludt (Jesus vitt haza), de otthon megint felébredt és éjfélig küzdöttünk aztán az altatással. Csináltam pár képet:

 2011. december 13.

Pár magyarázó szót szeretnék fűzni ehhez az albumhoz, amit nemrég raktam fel:

http://indafoto.hu/camburpinton/strand_los_caracas

Jesus és családja, a mi családunk, valamint Kimberly elmentünk a strandra. Danna első strandolása volt. Először és talán utoljára vette fel a csibés fürdőruháját. Persze nem ment a vízbe, sőtt még ki az árnyékból sem. Ott volt még Yhammil is. Igazából senki, rajtam kívül nem ment be a vízbe. Azért sem mentek be, mert ezen a strandon nincs védőgát kiépítve, és így a hullámok telibe érik a partot. Szörfösöknek kicsik a hullámok, embernek pont jó, ha tud úszni. Az emberek ebben az országban általában nem tudnak úszni. Ami érdekes, mert itt a tenger. Uszoda és termálvíz nincs sok, az is igaz.

Yhammi nagyon élvezte a homokozást, de a víztől ő is félt. Én meg persze megint nem vigyáztam magamra és jól leégett a hátamnak az a része, amit nem kentem be jól.

A másik album ez:

http://indafoto.hu/camburpinton/donat_szulinap

Itt Elluz Anyukája és apja is rajta van a képeken. Ez azért különleges, mert már régen elváltak, és az Apja csak ritkán látogat Caracasba. Camaná-ban él, és édességeket csinál. Gyümölcsből, vagy éppen olyan dologból, ami eszébe jut. Most hozott nekünk padlizsán édességet!

2011. December 12.

Hosszú ideje nem jelentkeztem, de most már meg kell tennem, mert sokan kértek, hogy írjak. De az igazi ok mégis csak az, hogy valaki megfenyegetett, hogy ha nem írok, akkor WC papíron fog nekem írni egy levelet, amiben megver.

Úgyhogy most gyorsan írok. Persze rengeteg minden történt a legutolsó óta, nem is tudom összefoglalni. A legfontosabb, hogy megszületett a kislányom, Danna. Sok-sok képet lehet róla látni itt: http://indafoto.hu/camburpinton

Másik apróság: itt Venezuelában már november elejétől megjön a karácsony. Tudom otthon is egyre hamarabb érkezik, de ez azért mégiscsak veri azt. Ma pedig (hétfőn) jövök be munkába és a város már félig ki van ürülve. A diákok már elmentek vakációra. Ez azért van, mert megint súlyos esőzések voltak, és az összes oktatási intézményben felfüggesztették a tanítátást egyész jövő évig. Caracasban tényleg nem lehett közlekedni amikor esik az eső. Még a metró is leállt, mert beázott. A diákok persze nagyon örülnek.

És otthonról, Elluz hasáról és rólunk, itt:

http://indafoto.hu/camburpinton

Augusztus eljére várjuk.

2011. június 22.

Yhammilnak (A két éves unokaöccs) Dengue kórja van. 4 napig 40 fokos láza volt. Szegény jól legyengült. Hányt egy kicsit és hasmenése volt. Szerencsére már túl van a nehezén. Nagyon féltettük. Most otthon otthon szedi szét a lakást, mert enni még nem tud, de jó cukros gyümölcsleveket iszik, amitől hiparaktív lesz. Ez volt nekem is nemsokkal azután, hogy megérkeztem. Szúnyogok terjesztik és elég kemény egy betegség. Nem adnak rá gyógyszert, hanem csak a lázat nyomják le, és neked kell "kiiazzadnod".

2011. április 7.

Néhány családi kép.
-Yhammil velem
-Elluz a munkahelye kertjében egy volt tanítvánnyal (Kimberley)
-A két kőművesünk és a félig kész konyha. A jobb oldali, az alacsonyabbik a megboldogult Sr Calixto.
-És egy délelőtt a pro patriai "tetőteraszunkon". Yhammil imád fürdeni, bár majd megfagy. Elluz és a pocakja. Antonieta, a barátnőnk látogatóban. És én amint éppen a nap szétégeti a pihe-puha bőröm.

Most már több mint egy hónapja tart a konyhafelújítás. Már teljesen kész vagyunk tőle. Ok, a konyha már készen van, és már a fürdőszoba is. De még hátra van a közben kitalált az egész lakás padlójának lecsempézése is. Még mindig az anyósnál lakunk Pro Patriában, a barrióban. Nem is olyan rossz. Közelebb van a munkahelyemhez, és a hét végén a tetőn lehet napozni.

Most szombaton elcitáltuk a mestereket egy kis garanciális javításra, mert csöpögtek vízvezetékek, és eldugult a zuhanylefolyó. Mi magunk meg a fuga hiányosságait javítgattuk. Señor Calixto is jött (az öregecske a két testvér közül). Eléggé panaszkodott. Fáradt is volt. Délutánig maradtak. Vasárnap kaptuk a hírt, hogy reggel szívrohamot kapott, és meghalt. Ez elég szívszorító. Valami emléket kéne állítanunk, ha már az életét adta a konyhánkért. :( De a testét mára már hazaszállították Kolumbiába. Ravatalozás/temetés itt nem lesz. A testvére ma már akarta folytatni a munkát. Egyedül. Végülis más miatt ezt el kell napolnunk.

Egy hete tart nálunk a konyhafelújítás. Rakok fel majd képeket. Egy barátunk apja Sr José és nagybátyja Sr Calixto (aki már majdnem 70 éves) dolgoznak a lakásban (kőművesek). Minden teljes felfordulás és por. Most hét végére el is menekülünk a lakásból emiatt.

Amikor én éppen nem voltam ott Elluz mondta, hogy milyen változtatást szeretne ahhoz képest, amit én mondtam a mestereknek. Valamint erősködött, hogy Ő a főnök. A jó, tradicionális, kolumbiai uriemberek csak mosolyogtak ezen, és közölték, hogy ők megvárnak engem, és majd velem beszélik meg a dolgot. Remek ez a macsókultúra. :D

Az utolsó bejegyzésem a másik blogon az volt, hogy találtam munkát. Az hogy azóta nem ítam az annak köszönhető, hogy a munka és az utazás minden időmet elveszi.

Kárpótlásként küldök egy karácsony/újévi kollázst. Ezeket fotókat a két ünnep között készítettük. Anyósom, Elluz nővére (Sandra) és kisfia jöttek hozzánk és töltötték nálunk a karácsonyt. Ő a kisfiú. Én vagyok a keresztapja. Újévkor pedig elmentünk a Colonia Tovar nevű faluba. Ami kb 200 éves éves német település Caracashoz közel. Azért látszik olyan németes ház az egyik képen. Antonieta egy barátnő, aki még karácsony előtt jött hozzánk vendégségbe. Beigli a főnököm magyar anyukájának az ajándéka, Hallaca (kiejtése: agyaka) pedig egy itteni karácsonyi étel. Banánlevélben főtt mindenféle. Az állatokról készült képeket az állatkertben csináltuk. Itt van hozzánk közel. Gyakran megyünk mert egy szép park. És végül az ebihal nevű képen a saját két hónapos gyermekünk látható. Sokat még nem tudunk róla, csak azt, hogy mostanában elég sok rosszullétet okoz az anyukájának. :)

a képet teljes méretben itt tudod megnézni:

http://img9.indafoto.hu/3/1/110991_29c7aeb63bce5f99bcfbee076c96459e/10544397_b55d03a4e97b9b0483b68df81fd5d708_xl.jpg

2010. október 15.

Nem sokkal az esküvő után meglátogatott minket Elluz apja (pontosabban mostohaapja), Molinet. Ő egy másik városban (Cumanában) él és újra házasodott, de aztán megint elvált. A képeken látható Molinet (apósom), Etelvina (anyósom), Adrian (Molinet legkisebb fia, Elluz mostohatestvére), Yhammil (az unokaöccsünk) és mi ketten. Az első pár kép még nálunk van, a többi pedig a Kálvária-hegyen lévő étteremben, és este az onnan látható kilátás.

A teljes album itt tekinthető meg:

indafoto.hu/camburpinton/molinet_1

2010. szeptember 30.

Összeházasodtunk Elluz-szal, végre hivatalosan is. Itt, a helyi önkormányzati irodában csütörtökön. Az anyakönyv-vezetőhöz csak két tanút vittünk. Az egyik Elluz egyik kolléganője, a másik egy volt tanítvány. Barátok jöttek este, és a család másnap meglátogatni minket otthon.

Az esemény előtt esett az eső, ezért van, hogy a kinti fotókon minden vizes. A hivatal előtt fotózkodtunk. :)

Az elején az előkészületek látszanak, aztán megyünk, várakozunk a hivatalban, aztán a hivatalso aktus, végül a fotózkodás a hivatal előtt. Mostanában állandóan esik az eső, ezért vizes minden. A világos ruhás lány Leidymar, a kolléganő, a sötétruhás pedig Kimberly, a volt tanítvány.

Az egész albumot itt tudod megnézni:

http://indafoto.hu/camburpinton

2010. szeptember 11.

Tegnap töltöttük az első éjszakát az új lakásban. Egy 20 emeletes ház 2. emeletén van. 37 éves a ház, de legalább olyan környéken van, hogy hegyek meg erdők veszik körül. Caracas egyik külvárosában van (Caricuao-ban). Így az odaút is elég hosszú, de szerencsére egy metróvonal kimegy addig. Biztonság szempontjából is jobb. Ma költöztetjük át a maradék cuccunkat, és akkor végleg átköltöztünk. Így néz ki a lakás. Még teljesen nomád. Sok munkák lenk lesz még vele.

2010. Augusztus 5.

Sapi születésnapja.

2010. Július 22.

Az egyetem kertjében piknikeztünk.

Az egyetem uszodája.